Lombos úr: Kasza Tibi lájvban van!

Lombos úr a jazz és PIXA az elektronikus zene punkjai egyszer csak úgy gondolták összekötik útjaikat, amelyet aztán Kasza Tibor is keresztezett…

– PIXA-val éppen azon agyaltunk, hogy miről kellene dalt írni, mire Pixa felnézett a telefonjából és egyszercsak annyit mond „Kasza Tibi live-ban van”. Rögtön rávágtam, hogy ez lesz a refrén! Egyből pacsiztunk, mert mindketten abban hiszünk, hogy a zenével a környezetünk dolgaira kell reagálnunk. Később megkerestük Tibit is, tetszett neki a dal, persze fogta a fejét miközben nézte. – meséli Marci, azaz Lombos úr.

A zenész dalszövegeiben gyakorta dolgoz fel olyan témákat, melyek megragadják a hétköznapi életben. Írt már az áfatartozásról, a feleségének írt szerelemes dalban pedig benne van a svájci frank hitel, illetve a pár évvel ezelőtti dinnyekartell ügyről is énekelt. – Ami megmozgat a világban, azt megírom – jegyzi meg Marci.

Az előadó, dalszövegíró 2010-ben megnyerte a 90.9 Jazzy Dalversenyt saját dalával („Jazz u. 10.”), és megkapta a legjobb szöveg díját is. Ekkor kezdett el dolgozni saját lemezén a „Voodoopest”-en, amit aztán Fonogram díjra jelöltek. A következő évben szintén a Jazzy dalversenyén a „Szappanbuborék” című dallal Artisjus szerzői különdíjat kaptak szerzőtársaival, ezt követően pedig szakmai zsűri megítélése alapján, a „Hangolj rám” dallal a legjobb dalszöveg díját hozta el. Tévéműsor főcímdala is köthető a nevéhez (Ridikül m1), dolgozik az RTL-Klub műsoraihoz, színházi darabon, musicalen. Új dala, a „Kasza Tibi lájv-ban van” olyan nagynevű jazz zenészek közreműködősével készült, mint Juhász Attila (zongora), Dennert Árpád (klarinét), és Lukács Eszter (ének).

 

www.lombosur.hu

https://www.facebook.com/lombosur/?fref=ts

www.goldrecord.hu