HÍREK

Nincs még vége – Komonyi Zsuzsi újra énekel

Komonyi Zsuzsi számára az elmúlt két év elsősorban a kisfiáról szólt, és már a születése előtt sem nagyon vállalt fellépéseket. Szeretett volna megfelelően felkészülni az új szerepre. Civilben óvónőként tanult, és talán ennek is köszönhető, hogy nagyon sikeresen nevel egy csodálatos, nyitott, értelmes kisfiút. Édesanyaként és feleségként találta meg azt

TOVÁBB »

SympHONEY II. az Arénában! 

Egy újabb kollektív audiovizuális orgazmus: november 21-én a Papp László Budapest Sportarénában a Honeybeast komplett szimfonikus zenekarral, kórussal és bámulatos látvánnyal áll színpadra. SympHONEY II. – ezúttal még nagyobb, hangosabb és látványosabb lesz!  

TOVÁBB »

„Nagyon sok erőt adott nekem ez a forgatás.” – pályafutásának egyik legmotiválóbb klipjét készítette el a Honeybeast.

„Az Idevaló három női sorsot mutat be: három rendkívüli embert, akik nehézségeikkel együtt is elfogadták, sőt mi több felülmúlták önmagukat. Nagyon sok erőt adott nekem ez a forgatás.” – foglalja össze Tarján Zsófi, a zenekar énekese. A Honeybeast mindeközben teljes erőbedobással készül a november 21-i II. SympHoney koncertre az Arénába. Nemrégiben

TOVÁBB »

Élőkép Színház: A szőnyeg keleti ihletésű, vizuális és taktilis élményt nyújtó előadás halottak napja alkalmából

A szőnyeg zarándoklatra hív a sivatag belsejébe, a fekete asszonyok különleges rózsakertjének közepébe: egy lélek menyegzőjére az örökkévalósággal. Az egyidejűleg négy néző számára megtapasztalható előadás vizuális és gondolati látomásokon keresztül – képek, szövegek és érinthető díszletelemek segítségével – finoman és meditatívan vezet el egy keleti szőnyeg motívumaiból kirajzolódó valóság egyre

TOVÁBB »

Hien a Vangelis Filmzenei Koncert szólistája!

Hien a világ legjobb könnyűzenei egyetemén tanul Bostonban, de nem hagyja cserben hazai rajongóit sem. November 8-án egyik példaképe, Vangelis remekműveit adja elő szólistaként egy nyolcvan fős szimfonikus zenekar és kórus kíséretében a Papp László Budapest Sportarénában.

TOVÁBB »

Új electroswing csapat a láthatáron! Megjelent a Honky Crew bemutatkozó EP-je

Mi lesz abból, ha egy elctroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup! Zeneileg az electroswing műfajt mára már senkinek sem kell bemutatni, hiszen a stílus legismertebb előadója, Parov Stellar, folyamatos visszatérő vendég a hazai fesztiválok színpadán, hatalmas sikereket aratva. A Honky Crew, Ordiman

TOVÁBB »

Angster re-generációk

A pécsi orgonaépítő dinasztia sorsa – dokumentumszínház élőképekben (140 perc, 15 perc szünettel)   Tavaly ünnepeltük a pécsi Angster orgonagyár alapításának 150 éves jubileumát. Idén az alapító, id. Angster József (1834-1918) halálának 100. évfordulójára emlékezünk, aki hittel és szakértelemmel Közép-Európa leghíresebb orgonagyárát építette fel, mely 8 évtized alatt 1307 orgonát

TOVÁBB »

Willcox meghódítja Amerikát!

„…azt hittem, csak meg akar tréfálni valaki…” Amerikai kiadó szerződtette hazánk egyik legtehetségesebb dj-producerét. Willcox így nemzetközi szinten egy labelnél lesz olyan világsztárokkal, mint Axwell, Paul Van Dyk, Deadmau5, Benny Benassi vagy Sofi Tukker, akit idén a Sziget Fesztiválon is láthattunk.

TOVÁBB »

Majdnem dokumentumfilm a Blahalouisiana-ról

Áldokumentumfilmet forgatott a zenekar legújabb, „Nekem az nem elég” című számához. „Szándékosan túljátszottuk a szerepünket, és kifigurázzuk azokat a sztereotípiákat, amelyek körülveszik az együttest” – Schoblocher Barbara.

TOVÁBB »

Elhallgatott zenekarok

Elszállt egy hajó a szélben, de a nyomdokvize megmaradt A hatvanas-hetvenes évek progresszív kultúrájának van egy alig feltárt területe: a magyar pop-rock underground vonulata. Elhallgatott, de nem elfeledett zenekarok mint az Atlas, a Taurus, a Syrius és Kex keltek életre egy CD és egy film erejéig. Nem naiv a kérdés:

TOVÁBB »

Elég fitt a munkahelyed?

Idén hatodik alakalommal lehet indulni A Legfittebb Munkahely Díjért. A privát kezdeményezésre megvalósult elismerést az a vállalat vagy intézmény veheti át, melynek legelégedettebbek az alkalmazottjai a munkahelyi sportolási lehetőségekkel. A jelöléseket szeptember 30-ig lehet leadni.

TOVÁBB »