Blahalouisiana V. Születésnapi Koncert

Július 28-án a közönséggel együtt ünnepli meg fennállásának ötödik évét a Blahalouisiana a Barba Negra Track színpadán.

„Az évforduló alkalmából az eddigi leghosszabb és legintenzívebb koncerttel készülünk, vendégénekesekkel, és természetesen sok-sok meglepetéssel… Játszunk majd dalt a zenekar első két évéből is, amit azóta elhagytunk, illetve tervben van, hogy a készülő új lemezről is adunk ízelítőt.” – foglalja össze terveiket Jancsó Gábor, a zenekar basszusgitárosa. A koncert előzenekara a Bermuda lesz, melynek énekesével, Mórocz Tamással, a fiúk régen még Jacked néven együtt zenéltek.

Hogy mi történt ez alatt a röpke 5 év alatt? Egy kis visszatekintés… A Blahalouisiana 2012 nyarán alakult a nagykiadós Jacked legénységéből, egy gyönyörű hangú énekesnővel, Schoblocher Barbarával kiegészülve. A zenekar első single-je, a ‘The Wanderer’ három héten keresztül őrizte helyét az MR2 top 30-as listájának dobogóján, de a csapat életében az áttörést „Ahol összeér” című számuk – és az ahhoz készült merész klip – hozta meg 2015-ben. Az elmúlt öt év alatt meghódították az összes kis- és nagy hazai klubot és fesztivált. Tavaly a “Magyar Fesztiválok Felfedezettje Zenekarok Közönségdíját” vihették haza a Goldenfeszt-en. A zenekar mindemellett már külföldön is szerencsét próbált: koncerteztek már Erdélyben, idén tavasszal pedig a Tallin Music Week-en és Hágában is bemutatkoztak.

A Blahalouisiana tavaly megjelent első nagylemeze után idén október közepén új, előreláthatólag 10 számos koronggal jelentkezik, amelyen biztosan rajta lesz a Petőfi Rádió TOP 40-es slágerlistáját hetekig uraló „Túl távol, elég közel” és a legújabb dal, a „Ha élni felejtek” is, amelyhez nemrégiben egy remekbeszabott klip is készült.

 

Blahalouisiana: V. Születésnapi Koncert

  1. július 28.

Barba Negra Track

(Budapest – Neumann János utca 2.)

Jegyvásárlás:

http://track.barbanegra.hu/blahalouisiana_20170728

https://www.facebook.com/blahalouisiana

www.goldrecord.hu