Blahalouisiana – Oroszország után Akvárium

Blahalouisiana most fejezte be oroszországi turnéját, melyet egy budapesti nagykoncerttel koronáz meg az Akvárium Klubban november 3-án.

2018-as év az együttes új lemezének (Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi…) turnéjáról szól. Januárban – üde színfoltként – egy szimfonikus hangszerelésű koncertet adtak a MÜPA-ban teltház előtt; októberben pedig az oroszországi közönséget hódították meg egy többállomásos koncertsorozattal. Az izgalmas kiruccanást követően, visszatérnek hozzánk.

November 3-án az Akvárium NagyHall-jában hallgathatjuk meg a legújabb Blahalouisiana lemez szerzeményeit és természetesen a korábbi dalok közül is jópárat. Az esemény vendég előadója Ligeti Gyuri Álomgyára lesz.

„Nekem az nem elég” című számukhoz nemrégiben készült el a zenekar legújabb videója, amely gyakorlatilag egy áldokumentum film lett, melyben Schoblocher Barbara elmondása szerint, az együttest körülvevő sztereotípiákat figurázták ki. Annyi biztos, hogy a tehetség mellé kellő humorérzék és önirónai is társul a Blahalouisiana esetében. Nem csak klipjeikben, de színpadi látványban és jelenlétükben is hozzák azt a bensőséges és intim hangulatot, amiért semmi esetre sem hagynánk ki ezt a novemberi Akvárium koncertet!

 

Blahalouisiana koncert

  1. november 3.

Akvárium Klub – NagyHall

(Budapest, V. kerület, Erzsébet tér 12.)

Jegyvásárlás: https://akvariumklub.hu/programok/?k=blahalouisiana

https://www.facebook.com/blahalouisiana/

www.goldrecord.hu