Ismét színpadon az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb zenés sikere: Sztárénekesek a Fertőrákosi Barlangszínházban

Stéphanie Schlesser, Vastag Tamás, Füredi Nikolett és Szomor György főszereplésével, Pataki András rendezésében mutatja be a Soproni Petőfi Színház Elton John – Tim Rice Aida című musicaljét, először június 15-én a Sopron melletti Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban.
Igazi sztárparádé, az egyiptomi kultúrát, annak monumentalitását, hangulatát idéző látványvilág, remek zenekar és olyan slágerek várják a nézőket, amelyek lemezre kerülve egyből Grammy-díjat kaptak annak idején. A barlangszínházi premier június 15-én lesz, majd látható az előadás az elkövetkezendő három napban, valamint ráadásként június 30-án és július 1-én is.

“ A barlangszínház atmoszférája, adottságai izgalmas kihívást jelentenek ahhoz, hogy ezt az előadást kimondottan erre a játszóhelyre találjuk ki. Szeretnénk olyan, akár nemzetközi érdeklődést kiváltó produkciót színpadra állítani, amelyet később is műsoron tarthatunk, és más helyszínekre is elvihetünk. A műfaj szórakoztató elemeit komolyan vesszük,  mellette pedig ki akarjuk domborítani a klasszikus történet drámai mélységeit, gondolatvilágát” – mondta el Pataki András rendező.

A  meghívott énekesek mellett a soproni teátrum társulata és a teljes Sopron Balett is részt vesz az előadásban. A próbák májusban kezdődnek, az előadásban élő zenekar játszik majd Oberfrank Péter zenei vezető és karmester irányításával, a jelmeztervező Húros Annamária.

A darab koreográfusa Szakál Attila, aki a 2007-es magyarországi, székesfehérvári ősbemutatónak volt a társkoreográfusa. A szakember szívéhez nőtt ez a musical, s nagyon örül annak, hogy most újból részese lehet a remekmű színre vitelének. Kiemelte azt, hogy a táncokban, a látványvilágban is szeretnék megmutatni az egyiptomi kultúrát, annak monumentalitását, hangulatát. Az ő javaslatára került be a produkcióba címszereplőként a Franciaországban élő Stéphanie Schlesser, akinek édesanyja magyar származású, édesapja luxemburgi.

A nemzetközileg is elismert énekesnő Belgiumban született, 18 évesen költözött Párizsba, mivel felvételt nyert az exkluzív Nemzetközi Musical Akadémiára, ahol évfolyamelsőként diplomázott. Jelenleg énektanárnőként is dolgozik az akadémián. A diploma megszerzése után azonnal leszerződtették a “Párizsi Notre-Dame” című francia musical ázsiai turnéjára Fleur de Lys szerepére. A féléves turné alatt közel 100-szor játszotta ezt a szerepet, és bejárta Dél-Koreát, Taiwant és Libanont. A következő felkérés a “Rómeó és Júlia” musical volt, ahol Júliát játszotta ismét Dél-Koreában. Párizsba visszatérve a “Madiba” című, Nelson Mandela életéről szóló musicalben lépett fel.

“Nagy megtiszteltetés és kihívás számomra, hogy a magyar gyökereimet erősítve magyarul énekelhetek. Örömmel mondtam igent a soproni meghívásnak. Ezt a szerepet még nem játszottam a pályafutásom alatt. Szakál Attilával jól tudtunk együtt dolgozni a székesfehérvári színházban a SingSingSing show-ban, abban már találkoztam Füredi Nikolettel is. Vastag Tamással még nem énekeltem együtt, csak a testvérével. Várom a közös munkát vele is” – válaszolta érdeklődésünkre az énekesnő.

Radames szerepében Vastag Tamás látható az előadásban. Ahogy megfogalmazta, ez egész más feladat lesz számára, mint az eddigi soproni szerepei az Evitában vagy A bábjátékos-ban. Egy hadvezért kell megformálnia, s ez komoly fizikális felkészülést is igényel tőle, hogy külsőleg is hitelesen tudja megjeleníteni a figurát. Mindemellett a szerep belső mozgatórugóit, vívódásait, harcait, a szerelem emócióit, a lélek mélységeit is szeretné megmutatni a színpadon.

Amnerist Füredi Nikolett alakítja, aki fellépései alkalmával már énekelt a musicalből részleteket, de ő sem játszott még egy magyarországi Aidában sem. Ezért is várja nagy izgalommal a nyári premiert. A darab dalait régóta nagyon szereti. Először egy buszos utazás közben hallott részleteket a műből, s azonnal hatással volt rá a számok zenei világa, hangulata. Most pedig nagyon örül, hogy játszhat az előadásban, s várja már azt, hogy újból találkozhasson a soproni közönséggel, akiktől sok szeretetet kapott az elmúlt években. Csakúgy, mint Szomor György, aki szintén óriási népszerűségnek örvend a musical-rajongók között. Az ő színpadra lépése is az előadás egyik különlegessége, hiszen a szövegkönyv  mellett a dalszövegek is az ő nevéhez fűződnek.

Elton John – Tim Rice:
AIDA
musical

Szereposztás:

AIDA Stéphanie Schlesser
RADAMES Vastag Tamás
AMNERIS Füredi Nikolett
ZOSER Szomor György
MEREB Papp Attila
FÁRAÓ Nagy Gábor
NEHEBKA Molnár Anikó
AMONASRO Horváth László
SABRA Sárdy Zoltán
ABASI Ács Tamás
AHARON Savanyu Gergely
RASHIDA Simon Andrea

 

Valamint: Csernus Anita, Horváth Renáta, Szabó Barbara Szofia, Szalai Dóra,
Sasvári Krisztina, Bolla Bence, Füsi Zsolt, Hergovics Gergő, Pásztor Richárd,
Rovó Péter, Szalai Ákos, Szóka Roland, Vágási István és a kórus

Fordította: Palla Szabina
Szövegkönyv: Szomor György
Dalszöveg: Szomor György
Zenei vezető/karmester: Oberfrank Péter (Liszt-díjas, érdemes művész)
Jelmeztervező: Húros Annamária
Díszlettervező: Díszlettervező:
Korrepetitor: Sárdy Barbara
Koreográfus munkatársa: Csernus Anita
Rendezőasszisztens: Major Zsolt
Koreográfus: Szakál Attila
Rendező: Pataki András

 


Világörökségünk csodája – Fertőrákos

Sopron és a Fertő-táj 7 csodájának egyikeként emlegetik a fertőrákosi kőfejtőt, amely 2001 óta az Unesco Világörökségének a része. A kőfejtő anyagát adó lajtamészkő keletkezése 10-12 millió évre vezethető vissza. Így, aki ellátogat a közelmúltban felújított Fertőrákosi Barlangszínházba, az nem csak a sokszínű előadásokat, hanem ezt a páratlan természeti kincset is megcsodálhatja. Igazi élményt jelent a családok, kirándulók számára a kialakított látogatóközpont és természetesen, a barlangszínház. A színháztér 760 néző befogadására alkalmas, fűthető székekkel.  Modern színházi fény- és hangtechnikával ellátott színpaddal, föld alatti és felszíni kiszolgáló egységekkel rendelkezik.

Olyan játszóhely ez, amelyet legalább egyszer – de persze inkább többször- mindenkinek látnia kell!

Előadás időpontok:

2017. június 15. csütörtök 20:00 – Barlangszínház

2017. június 16. péntek 20:00 – Barlangszínház

2017. június 17. szombat 20:00 – Barlangszínház

2017. június 18. vasárnap 20:00 – Barlangszínház

2017. június 30. péntek 20:00 – Barlangszínház

2017. július 1. szombat 20:00 – Barlangszínház


A Barlangszínház története napjainkig

Dohnányi Ernő (1877-1960), a híres zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus látta meg először, hogy ez a helyszín kiválóan alkalmas szabadtéri játékok rendezésére. Kóh Ferenc bariton 1937-ben fedezte fel magának a kőfejtőt. Baráti társaságával többször tartott itt műsoros énekléseket. Kitapasztalta, hogy a fellépőknek legjobb a csarnoknak háttal állva, míg a hallgatóságnak fél karéjban, a csarnokkal szembeni lejtőn elhelyezkedni. 1937. június 27-én, vasárnap este kezdődött a “tündérszép éjszaka”. Operarészletek csendültek fel a Kőfejtőben a fáklyák fényénél, színes fényszórókkal, fekete háttérrel, és odafönt a csillagokkal. A rendezőség helyből toborozta az óriási számú statisztériát. 1500 rákosi néző tapsolt a falu másik felének. A soproniak autóbusszal érkeztek az előadásra. A jegyek 50 fillérbe kerültek, amiből fizették a Budapestről érkezett karmestert és szólistákat.

A szabadtéri játékoknál az időjárás jelentette az előadás legnagyobb kockázatát, ezért terv született arra, hogy a kőfejtő kivájt csarnokait színházteremként hasznosítsák. A 743 férőhelyes Barlangszínház alapítója Várady György, a Győri Kisfaludy Színház volt igazgatója. A remek akusztikájú teremben 1970. június 27-én tartották az első előadást. 1985-ben nagyobb átalakítás következett, ennek során a színpadra világítást szereltek, a nézőteret padlófűtéssel, kényelmes székekkel látták el.

Napjainkban az Európai Unió segítségével sikerült modern, minden igényt kiszolgáló színházzá és igazi élményt adó látogató központtá fejleszteni a kőfejtőt. A színháztér 760 fő befogadására alkalmas nézőtérrel, fűthető székekkel, megnövelt területű, modern színházi fény- és hangtechnikával ellátott színpaddal, föld alatti és felszíni kiszolgáló egységekkel rendelkezik.

A felújított Fertőrákosi Barlangszínház 2015. június 19-től, szinte az év teljes időszakában várja változatos programkínálattal a nézőket.

Autóbusz-járatok a barlangszínházi előadásokra

Az Északnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. autóbusz-járatokat indít a Fertőrákosi Barlangszínház előadásaira. Az utazási szolgáltatás az érvényes menetjegy megváltásával vehető igénybe (250,- Ft).

Indulás: 19.00 óra, Sopron, Autóbusz-állomás (Lackner K. utca 9-11.)

Menetidő: 22 perc

Útvonal, megállóhelyek: Sopron, autóbusz-állomás – Ógabona tér – Móricz Zsigmond utca – Fapiac – Híd utca, Balfi út – Híd utca, Rákosi út – Pozsonyi út – Pozsonyi út – Jánostelep bejárati út – Tómalmi elágazás – Fertőrákos, Sziklasor – Fertőrákos, Kőfejtő és Barlangszínház

Az autóbusz az előadások után, a Kőfejtő elől indul vissza Sopronba.