A Magyar Nemzeti Cirkusz kitart és a Facebookon szórakoztat!

„A kényszerpihenő alatt se szeretnénk cserben hagyni a közönségünket…

…Pár hónap múlva kimerülnek a tartalékaink, ha addigra nem rendeződik a helyzet, akkor segítségre lesz szükségünk.”

https://www.facebook.com/magyarnemzeticirkusz/


A Magyar Nemzeti Cirkusz hazánk legszínvonalasabb utazócirkusza sem tudta elindítani idei turnéját a koronavírus járvány miatt, ezért úgy döntöttek, hogy március 17-től 19 órától a Facebookon szeretnének minden este valamilyen produkcióval szórakoztatni a nagyérdeműt. „A kényszerpihenő alatt sem szeretnénk cserben hagyni a közönségünket. Minden napra készülünk valamilyen tartalommal közösségi oldalunkon. Kezdésként egy 50 perces filmet osztottunk meg a Richter családról, amit tavaly készítettünk a 25 éves évfordulónkra. Ezt követen komplett cirkuszi előadásokat követhetnek a nézők, az elsőt, 1995-ből, majd sorban, az évek folyamán megörökített anyagokból válogatunk.” – osztja meg velünk ifj. Richter József cirkuszigazgató.

„Öröm hír, hogy tegnap született egy kis tevénk, aki dacolva a történtekkel remek egészségnek örvend…”


„Nagyon remélem, hogy nyáron folytathatjuk az előadásokat, de egyelőre ezt nem tudjuk biztosan. Most arra fókuszálunk, hogy a társulat közel 100 állatát – elefántokat, lovakat, zsiráfokat, zebrákat és zebmárt (zebra és ló közös utódját) – zökkenőmentesen ellássuk. Szerencsére nagyon jól érzik magukat jelenleg az állatok, visszavonultunk a téli szállásunkra, egy több hektáros területre Szadára.

Öröm hír, hogy tegnap született egy kis tevénk, aki dacolva a történtekkel remek egészségnek örvend… Az állatok mozgatásával telnek napjaink, felhalmoztunk egy csomó állateledelt, próbáljuk átvészelni ezt az időszakot. Pár hónap múlva kimerülnek a tartalékaink, ha addigra nem rendeződik a helyzet, akkor segítségre lesz szükségünk. A másik fronthelyzet a Magyar Nemzeti Cirkusz 70 fős a társulata, melybe a világ számos pontjáról érkeztek világhírű előadóművészek, tehát nem csak magyarokról van szó. Próbáljuk összetartani az egész csapatot, volt, hogy társasoztunk közösen egy nagyot… – foglalja össze mindennapjaikat ifj. Richter József, aki feleségével Merrylu-val közösen az év elején a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany Pierrot-díját vihette haza.

A tavaly 25 éves jubileumát ünneplő cirkusz is nehéz helyzetbe került a rendezvények látogatási tilalma miatt, de nagyon remélik, hogy nyáron ismét élőben megtarthatják a Cirkuszok Éjszakája keretében az elefántfürdetést és ünnepi műsort Balatonlellén. A tervek szerint októberig összesen 22 városba vitték volna el a Fesztivál Sztárjai című gálaműsorukat több mint 200 előadással, de a kialakult helyzet miatt már a premiert is zárt kapuk mögött kényszerültek megtartani élő közvetítés mellett.

www.magyarnemzeticirkusz.hu